Karikásostor

Van egy emlékem gyerekkoromból, nem is igazi emlék, csak egy hangulat, egy képfoszlány. Kicsi lehettem. A nappaliban vagyunk, este van. Apu kisszéken ül, mellette egy nagy csomó raffia aminek egy része vízbe van áztatva. Apu a beáztatott raffiából kötelet sodort, gyönyörű, egyenletes és nagyon hosszú kötelet, végtelen türelemmel. Valahogy megállt akkor az idő, olyan egyenletesen és monotonon haladt a munka. Ilyennek képzelem régen a fonást, amikor az asszonyok még maguk készítették a textileket háztartásukhoz. Apu mindannyiunknak faragott saját, névvel ellátott széket, ennek az ülőkéje készült ebből a raffiából.
A karikás ostor készítésére nem emlékszem, de a családban mindig mesélték, hogy amikor az alapanyag, a nyers bőr - ezt apu bátyja, Laci hozta - ki volt feszítve az udvarunkon, a környék összes macskája ott lebzselt. A bőrt körkörös irányba vágták ki, kb.1-2 mm-es vastagságban, nagyon pontosan, érdemes megnézni a fotón. 36 ilyen szálból lett megfonva maga az ostor. Apu azt mesélte, sokáig tartott, mire rájött, hogyan kell ezt a fonást elkészíteni, de biztos volt benne, hogy nagyon egyszerű módja van. Egyszerű emberek, egyszerű eszközökkel, nagy precizitással tökéletes tárgyakat voltak képesek alkotni, ezért szerette és tisztelte annyira a népművészetet. Azt hiszem a festészetben is ilyen egyszerű dolgokra és nem bonyolult elméletekre vágyott. Ez volt neki a "Tiszta forrás"...

Az ostor nyele és a fonás.

Az ostor nyele csont- és fémberakással.