Muzsika

A lányom elsős a zeneiskolában. Néhány napja volt az év végi koncertjük, zsúfolt terem, izguló gyerekek, hibák de lelkes taps... voltam ilyen koncerten gyermekként is, a kisdiákok között az egyik fellépő az apukám volt. Szépen kiöltözött, öltöny, talán nyakkendő is? Rendes diák volt ellenőrzővel meg bizonyítvánnyal. Szorgalmas volt, sokat gyakorolt, akkoriban az természetes volt, hogy a műteremből furulya hangja hallatszik. Néhány tanárral még együttest is alakítottak, ők voltak az Ex Animo Quartett! Plakát is volt meg fellépések, otthon pedig házizene, az nagyon érdekes volt nekem gyerekként.
Ennek az időnek az emléke a két grafika ebben a bejegyzésben. Az egyiken dátumot is látok 1977. Ekkoriban apu még inkább grafikusként dolgozik, nem festőként. Mindkét lapon a kedvenc muzsikus Franz Brüggen zenél, a portrét egyébként egy lemezborító fotója alapján készítette.

Feltettem ezt a lemezt (Franz Brüggen, Blockflötenwerke des Barock), és rögtön rájöttem: Georg Philipp Telemann F-dúr szonáta. Ezt nagyon szerette. Annyit hallottam, szinte arra is emlékszem apu hol hibázott amikor gyakorolt. Profi persze nem lehetett de a maga módján mégis meg akarta mutatni, mennyire fontos számára a zene, a hangszer, a művész.

Táncoslábú

A minap valakinek nagyon tetszett ez a kép, látszott rajta, hogy igazat mond amikor dicséri. Persze jól esett, hát hogy ne...szóval most megmutatom apu egyik kis kedvencét.

A fácska igazából egy öreg őszibarackfa egy elhagyott, elvadult kertben, Szentendre határában. Apu "Táncoslábúnak" nevezte, tényleg mintha ágaival táncot lejtene. Öreg, göcsörtös ágak és mégis olyan könnyednek tűnnek. Körülötte a fű és a vadvirágok, szinte érezni, ahogy az elhagyott telken fújt a hűsítő nyári szellő. Minden mozdul de minden harmonikus. Amikor nézik a képet legyenek biztosak benne, hogy a festő életének legboldogabb pillanatai közé tartozott, amikor a képet festette. 

A képnek egyébként igen kalandos élete volt, a műterem után Berlinbe került majd évek múlva vissza Budapestre. Apu mondta is sokszor, ha megfestette a képet és odaadta valakinek, akkor azok elkezdik élni a saját életüket...

Hazatalálás

1996-ot írunk. Rengeteg cikk, könyv jelenik meg a magyarok őstörténetéről és a honfoglalásról. Volt rengeteg vita, egymásnak ellentmondó elmélet is. Apu ezeket valamennyire figyelemmel is kísérte... néha csóválta a fejét és hümmögött valamit.
Olvasta Pap Gábor Hazatalálás című könyvét, ez lelkesítette. Valahogyan, valamit ő is hozzá akart tenni az ünnephez...megfaragta ezt a botot.
Régóta ott volt a bot présben a műhelyében, most alkalmat talált a faragásra. A markolatnál kezdte, csak pozitív-negatív minta került ide, sötétség-világosság, a kozmosz.
Aztán megjelennek a tarsolylemezekről jól ismert motívumok, ez magyar.
Később az indák között ott a kereszt, ez a kereszténység.
Legalul Kunhegyes, a nagytemplom képe, ez ő maga, az ő sorsa.
A bot felső végén a dátum 1997, ekkor készült el, a cím "Hazatalálás" és a monogram. Egy ember szellemi örökségének képei.