Művész és népművészet

Nyáron sok emberrel találkozik az ember, szabadabb az élet. Egy kellemes balatoni vacsora utáni beszélgetésen megmutattam kedves ismerősöknek a blogomat. Rögtön megkaptam a kérdést "Miért nem apu írásait közlöm???" Hát elég kevés van...de nekiláttam az olvasásnak, és ehhez a képhez egy régi riport részleteit mutatom meg. Talán érdemes a blog első képét is megnézni, illik ide az is!

"...Széket csinálsz? Miért?
-Természetesen azért, mert szükség van rá a lakásban, másrészt mert érdekel. Valamikor minden lakás minden egyes bútorát kézzel készítették. Ettől van az, hogy minden tárgy más, a nagyapám kanapéját nem téveszteném össze semmilyen mással... Én olyan bútorral, olyan tárgyakkal szeretném magam körülvenni, amelyektől nem akarnék megválni. Nehéz elképzelni, hogy ez az igény kivesszen belőlem, egyáltalán az emberből. A nagy szériában, huszonöt ezres példányszámban gyártott bútorokhoz nem tapad emlékünk, nincs emberi közösségünk... A népművészet és a modern művészet kapcsolata akkor lenne igazi, ha a kapocs a magatartás lenne. Ehelyett rendszerint ott kapaszkodik meg az ember, hogy elővesz egy motívumot, és azt felhasználja. Eddig ezt én nem nagyon csináltam..."
A cikk a Művészet folyóirat 1975/8. számában jelent meg. A székek egyébként elkészültek, mindenkinek névvel ellátott sajátja volt.

Ármány és Szerelem

Erről a képről annyi minden jut eszembe...Apu kedvenc olvasmányai: Schiller, Goethe, Victor Hugo vagy az orosz klasszikusok...lehetne elemezni, hogy művészetének két útja, az absztrakt geometria és a népművészeti irány itt találkoznak... de maradjon ez most egy személyes blog, hiszen kevés kép van, amelynek létrejöttét ennyire közelről figyelhettem.
Hát igen...már nem emlékszem miért, de felmerült, segíthetnék a kép megfestésében. Pontosan meg volt minden tervezve, apu meghatározta a színeket, nekem csak kifesteni kellett, mint a gyerekeknek a színezőjüket...Persze, mintha ez olyan egyszerű lenne. Egyrészt, bár a természet után festett képeknél szerette, ha a festékréteg vastag, rusztikus, az absztraktoknál a tökéletesen egyenletes felületet kedvelte és ha a festék nincs tökéletesen kikeverve  vagy az ecsetet nem ugyanúgy húzzuk, ez bizony nem megy... Aztán a vonalak. Az "Íriszek"-nél korábban említettem, azt mondta: "Vonal nincs, csak szín..." Nos akkor és ott ez így is volt, de itt nagyon is vannak vonalak.
Képzeljék csak el, én állok a vászon előtt és küzdök pl. a galambszárny tökéletes ívével, apu közben az asztalánál dolgozott, egy idő után viszont hallom szuszog - ami nála az erős koncentráció jele - tudom, már engem figyel...Küzdök tovább...Krákog picit, még vár, aztán..." Na kutyukám, figyelj..."  (A szülők, magamat is beleértve néha teljesen lehetetlen neveken szólítják a gyerekeiket, nekünk sose volt kutyánk, talán ezért mondta...) Megfogta az ecsetet "egy lendülettel húzd meg, az ecset oldalával, érezni kell az ívet...", és ott volt az ív...Olyan egyszerű ez, ha valaki tudja!
Azért kaptam tőle egy nagy E betűt a szignóban, nézzék csak meg a bal alsó sarkot.