Más és más

A minap megnéztem egy riportfilmet édesapámról, kicsit panaszkodik benne, mennyire magányos tud lenni alkotó... valóban ritkán fordult elő, hogy kolléga, alkotótárs időzött volna műtermében. Egy alkalomra viszont emlékszem. A régi jó barát, a kitűnő festőművész Juhász Sándor jött ki Szentendrére. Ők ketten főiskolai éveik alatt jó barátok voltak, aztán apu kiköltözött Szentendrére, mindkettejüknek családja lett, ritka volt az alkalom, amikor találkoztak.
Nem tudom már ki találta ki, hogy fessenek újra együtt, de arra pontosan emlékszem, hogy csendéletet festettek. Eleinte beszélgettek, kicsit zavarban voltak, aztán csend lett, elmerültek a maguk munkájában... Mintha nem is ugyanazt a témát festették volna. Sándor képe teli volt indulattal, szenvedéllyel. Erőteljesek voltak a színek... apué légies, mintha nem is "földi" lenne, hanem valami éteri látomás... olyasmi mint az a kép amit most töltöttem fel, kár, hogy nem az akkori kép és a párja...
Amikor Sándor már nem volt ott még üldögéltünk a műteremben, néztük a képeket. Valaki meg is jegyezte "Ég és Föld" a két kép, de valahogy nem volt jó a hangsúly, mintha a minőségre értette volna, apu rögtön, nagyon határozottan - ami nála ritka volt - meg is jegyezte "Nem, Más és Más!"