Más és más

A minap megnéztem egy riportfilmet édesapámról, kicsit panaszkodik benne, mennyire magányos tud lenni alkotó... valóban ritkán fordult elő, hogy kolléga, alkotótárs időzött volna műtermében. Egy alkalomra viszont emlékszem. A régi jó barát, a kitűnő festőművész Juhász Sándor jött ki Szentendrére. Ők ketten főiskolai éveik alatt jó barátok voltak, aztán apu kiköltözött Szentendrére, mindkettejüknek családja lett, ritka volt az alkalom, amikor találkoztak.
Nem tudom már ki találta ki, hogy fessenek újra együtt, de arra pontosan emlékszem, hogy csendéletet festettek. Eleinte beszélgettek, kicsit zavarban voltak, aztán csend lett, elmerültek a maguk munkájában... Mintha nem is ugyanazt a témát festették volna. Sándor képe teli volt indulattal, szenvedéllyel. Erőteljesek voltak a színek... apué légies, mintha nem is "földi" lenne, hanem valami éteri látomás... olyasmi mint az a kép amit most töltöttem fel, kár, hogy nem az akkori kép és a párja...
Amikor Sándor már nem volt ott még üldögéltünk a műteremben, néztük a képeket. Valaki meg is jegyezte "Ég és Föld" a két kép, de valahogy nem volt jó a hangsúly, mintha a minőségre értette volna, apu rögtön, nagyon határozottan - ami nála ritka volt - meg is jegyezte "Nem, Más és Más!"

Szentendrei-sziget

Vidám, kellemes kép amit most megmutatok, a Szentendrei-szigeten készült, a gátról festve a veteményeseket mutatja...Apunak volt egy története, amit mindig elmesélt, ha ezt  a képet megmutatta. Találkozott ott egy idős nénivel, ott kapált napközben, rajta is van a képen, kék ruhában. Apu szeretett festés közben beszédbe elegyedni ismeretlen emberekkel...már ha érdekesnek találta őket. A néni már idős lehetett s elmondta: "Reggel még magam kijövök kapálni a földre, aztán délután kijön értem a fiam s hazavisz. Azt már nem bírom..." Ilyenkor a műteremben kis csönd következett, nem fűzött az elmondottakhoz semmit...

Ismeretlen fejezet

Minden szülő életének vannak fejezetei amit a gyereke nem ismer, mert még nem is volt vagy nagyon pici volt, amikor azok íródtak. Persze vannak családi legendák holni hajnalig tartó ultizásokról vagy talicskáról, amiben haza lehet jutni...de ezek annyira hihetetlenek, a szemérmes apuka meg csak hümmög.
Ilyen ismeretlen fejezet nyomára bukkantam a minap, amikor az apuról ránk maradt grafikai anyagot fotóztuk.
Íme egy hadvezér sisakkal de sisak nélkül, punkos-ornamentikával a feje tetején, de ne ijedjünk meg, ott a békepipa a szájában, lehet nem is hadvezér?...Az arcvonásokra ráismerek, de ezt a fajta kreativitást és szellemi csapongást, ami létrehozta a képet nem ismertem benne...

A montázs készítője már inkább ismerős, jól emlékszem amikor alig másfél évvel halála előtt sem felejtette el figyelmeztetni társaságát a balatoni büfében, ha egy-egy formás női fürdőző bájait lehetett csodálni. Különösen szerette az áttetsző strandszoknyákat, a kezével a levegőben meg is rajzolta a formát... Mmm (Az "európai reneszánsz"igaz tisztelője és hódolója üzeni Hrabal...)

Forró nyár

2012 nyarának talán egyik legmelegebb napja van ma, már halottam is: "...ilyen melegek régen nem voltak..." Szerintem pedig voltak. Amikor a következő kép készült akkor is nagyon meleg volt. Apu korán reggel kelt, kiment festeni és mire a Nap "igazán bedurrantott" ahogy ő mondta, már otthon volt. Boldogan jött haza, feltette a képet a festőállványra és elhörpölt egy pohár hideg sört... pár napig tartott mire a mű elkészült.
Egyébként nagyon büszke vagyok erre a képre, mert én meséltem neki a rétről Szentendre határában, megnézte, tetszett neki és megfestette.

Muzsika

A lányom elsős a zeneiskolában. Néhány napja volt az év végi koncertjük, zsúfolt terem, izguló gyerekek, hibák de lelkes taps... voltam ilyen koncerten gyermekként is, a kisdiákok között az egyik fellépő az apukám volt. Szépen kiöltözött, öltöny, talán nyakkendő is? Rendes diák volt ellenőrzővel meg bizonyítvánnyal. Szorgalmas volt, sokat gyakorolt, akkoriban az természetes volt, hogy a műteremből furulya hangja hallatszik. Néhány tanárral még együttest is alakítottak, ők voltak az Ex Animo Quartett! Plakát is volt meg fellépések, otthon pedig házizene, az nagyon érdekes volt nekem gyerekként.
Ennek az időnek az emléke a két grafika ebben a bejegyzésben. Az egyiken dátumot is látok 1977. Ekkoriban apu még inkább grafikusként dolgozik, nem festőként. Mindkét lapon a kedvenc muzsikus Franz Brüggen zenél, a portrét egyébként egy lemezborító fotója alapján készítette.

Feltettem ezt a lemezt (Franz Brüggen, Blockflötenwerke des Barock), és rögtön rájöttem: Georg Philipp Telemann F-dúr szonáta. Ezt nagyon szerette. Annyit hallottam, szinte arra is emlékszem apu hol hibázott amikor gyakorolt. Profi persze nem lehetett de a maga módján mégis meg akarta mutatni, mennyire fontos számára a zene, a hangszer, a művész.

Táncoslábú

A minap valakinek nagyon tetszett ez a kép, látszott rajta, hogy igazat mond amikor dicséri. Persze jól esett, hát hogy ne...szóval most megmutatom apu egyik kis kedvencét.

A fácska igazából egy öreg őszibarackfa egy elhagyott, elvadult kertben, Szentendre határában. Apu "Táncoslábúnak" nevezte, tényleg mintha ágaival táncot lejtene. Öreg, göcsörtös ágak és mégis olyan könnyednek tűnnek. Körülötte a fű és a vadvirágok, szinte érezni, ahogy az elhagyott telken fújt a hűsítő nyári szellő. Minden mozdul de minden harmonikus. Amikor nézik a képet legyenek biztosak benne, hogy a festő életének legboldogabb pillanatai közé tartozott, amikor a képet festette. 

A képnek egyébként igen kalandos élete volt, a műterem után Berlinbe került majd évek múlva vissza Budapestre. Apu mondta is sokszor, ha megfestette a képet és odaadta valakinek, akkor azok elkezdik élni a saját életüket...

Hazatalálás

1996-ot írunk. Rengeteg cikk, könyv jelenik meg a magyarok őstörténetéről és a honfoglalásról. Volt rengeteg vita, egymásnak ellentmondó elmélet is. Apu ezeket valamennyire figyelemmel is kísérte... néha csóválta a fejét és hümmögött valamit.
Olvasta Pap Gábor Hazatalálás című könyvét, ez lelkesítette. Valahogyan, valamit ő is hozzá akart tenni az ünnephez...megfaragta ezt a botot.
Régóta ott volt a bot présben a műhelyében, most alkalmat talált a faragásra. A markolatnál kezdte, csak pozitív-negatív minta került ide, sötétség-világosság, a kozmosz.
Aztán megjelennek a tarsolylemezekről jól ismert motívumok, ez magyar.
Később az indák között ott a kereszt, ez a kereszténység.
Legalul Kunhegyes, a nagytemplom képe, ez ő maga, az ő sorsa.
A bot felső végén a dátum 1997, ekkor készült el, a cím "Hazatalálás" és a monogram. Egy ember szellemi örökségének képei.